A házasságunkat már nem fenyegetheti semmi, ha ennyi évig együtt maradtunk?

Ez nagyon nagy tévedés! A jó kapcsolaton dolgozni kell, magától szertefoszlik, mint a buborék, bármilyen jó is volt eddig.
A paradicsomi állapot, amire annyiszor vágyakoztál fiatal házasként: CSAK kettesben lenni naphosszat a pároddal, minden zavaró körülmény nélkül, valahogy nem tűnik már olyan kívánatosnak?

A családban élő férfiak védve vannak, holott azt gondolnánk, hogy ők vannak nagyobb veszélyben. Ez furcsa ellentmondásnak tűnhet, hiszen tagadhatatlan, hogy a családapákra nagyobb teher hárul. És mégis… A tények ezt mutatják.

Ugyanis a zavaró körülmény Ő maga, a párod, minden szokásával együtt.

Ez a helyzet szinte észrevétlenül, apránként alakult ki, kis lépésekben:
  • a gyerekek felnőttek, élik a maguk életét. A közös cél: felnevelni Őket, megszűnt,
  • eddig megbeszéltétek a munkátokkal kapcsolatos konfliktusokat, de mára – hála Istennek – nincs mit megbeszélni, mert nyugdíjasok vagytok,
  • a mindennapok rohanásában fel sem tűnt, hogy milyen új szokásokat vett fel a párod. Most, hogy rengeteg időt töltesz vele, felfedezed őket, és bizony bosszantanak.

Tudsz jobb megoldást, mint keresni a szabadidőtöket eddig kitöltő értelmes közös elfoglaltságok helyett másokat? Még mielőtt – előbb-, vagy utóbb – egymás idegeire mennétek!

Gyertek el közénk, próbáljátok ki a táncot! A tánc megmozgatja minden porcikátokat úgy, hogy szinte észre sem veszitek – és ez a Salsára fokozott mértékben igaz. Hiszen már a zene ellenállhatatlanul magával ragad!
  • Annyi boldogság hormon szabadul fel bennetek, hogy abból a környezeteteknek is jut bőven!
  • Újra felfedezitek egymásban azokat az értékeket, ami miatt összekötöttétek a sorsotokat.
  • Ha esetleg kicsit eltolódtak volna köztetek a férfi-női szerepek, ebben a táncban újra megtaláljátok a egyensúlyt.

Kérd “Gondűző tánccsomagunkat” ITT:

  • Amikor a … gombra kattintasz, azonnal megkapod az első gondűzőt, egy videót. Belekóstolhatsz a nálunk uralkodó hangulatba. Meglátod, ki mindenki találja vonzónak a Dolce Dance tánciskolát.
  • A második gondűző videóban megnézheted, majd begyakorolhatod a Salsa alaplépéseit.
  • A harmadik gondűzőben elküldjük a számotokra összeállított, személyre szabott csomagot. Így adunk rá lehetőséget, hogy élőben is megtapasztalhassátok a Salsa hangulatot, ha meglátogattok bennünket.
Mondd el ismerőseidnek is...
Küldj üzenetet!